A vízvezeték szerelő telefonszáma

Új vízhálózat – vízvezetékrendszer – kiépítése

Új vízhálózat – vízvezetékrendszer – kiépítése
Új ház építésénél, illetve a régi ház komplett felújításánál kerülhet sor új vízhálózat kiépítésére, jó esetben. Merthogy előfordulhat az is, hogy a régi vízvezetékrendszer annyira elöregedett vagy olyan mértékben károsodott, hogy a javítása már nem megoldás, a komplett rendszert bontani kell, majd újra kiépíteni. Ez az 1950-60-as években épült házak többségében már igencsak esedékessé vált. Természetesen meg lehet próbálkozni saját kezűleg is a feladattal, de mivel elég összetett és eszközigényes, mégis jobb szakemberre bízni az új vízhálózatunk kialakítását.

Tervezés

A vízvezetékrendszer kiépítésének első lépése a tervezés. Ez már önmagában hozzáértést igényel, hiszen mindenki azt szeretné, hogy az új hálózat kifogástalanul működjön és évtizedeken át ne okozzon problémát. Rengeteg különböző eszköz és technológia áll rendelkezésre, hogy melyikre lesz szükség és hogyan kell pontosan alkalmazni, arról egy nem szakmabelinek érthető módon nem lehetnek pontos ismeretei. Figyelembe kell venni, hogy egy újonnan épülő ingatlannál hol lesznek a vizesblokkok, mennyi lesz belőlük és várhatóan mekkora lesz a vízfogyasztás. Ugyanez érvényes a már meglévő ingatlanok esetében is, hiszen a vízfogyasztást és a vizesblokkok adott elhelyezkedését figyelembe véve kell kialakítani az új vízhálózatot.

Tervezéskor kell meghatározni azt is, hogy hol szeretnénk elhelyezni a vízvezetékeket. Erre lehetőség van a padló alatt, a falakban, a falakon kívül, sőt akár álmennyezetben is. A vízvezetékrendszer nem csak a fürdőkádat vagy a konyhai mosogatót foglalja magában, de valamennyi csapot, a mosógépet, a vízórát, a visszacsapó és légbeszívó szelepeket, a szivattyút, a bukóaknát, a kerti csapot, a komplett lefolyórendszert is. Ha saját kezűleg próbáljuk meg mindezt pontosan megtervezni és kivitelezni, olyan fába vágjuk a fejszénket, ami még egy tapasztalt szakember tudását is próbára teheti.

Kivitelezés

A tervezés után következnek a gyakorlati munkák. A vízhálózat kiépítéséhez többféle cső is rendelkezésre áll, választhatunk horganyzott acél, polipropilén, rézcső, illetve többrétegű csöveket. A horganyzott acélt ma már egyre kevésbé használják a korrodálódás miatt, ami még a rozsdamentes acélt is tönkreteszi. A polipropilén csöveket a rozsda természetesen nem fenyegeti, ez óriási előnyük. Mivel belső, sima felületén szinte alig tapadnak meg és kristályosodnak ki a vízben oldott ásványok –  nem kell számolni a cső átmérőjének szűkülésétől, nyomáscsökkenéstől sem.

Hátrányaként említhető viszont, hogy a hőtágulás kompenzálása nem kis feladat elé állítja majd a szakembereket. Valamint, mivel kevésbé hajlítható lassabban szerelhető, mint pl. az ötrétegű csövek. Ez utóbbiak kezdik átvenni a vezető szerepet a fűtési és vízrendszerek kiépítésénél. Élettartamuk átlagosan 50 év, jól hajlíthatók, nem veszélyezteti őket sem a korrózió, sem a vízkő. A többrétegű rendszerek azonban igen drágák tudnak lenni, árukat tekintve nem versenyképesek a többi lehetőséggel. A szükséges tartozékokkal a többrétegű csövekből álló rendszer kiépítése akár milliós nagyságrenddel nagyobb lehet, mintha polipropilén csöveket használnánk. Sajnos napjainkra a rézcsövek ára is nagyon megdrágult, ezért egyre kevesebben választják ezt az időt álló vízvezeték alapanyagot.

Hogy a kiválasztott csöveket milyen mélységben fektetjük le a föld alatt, az sem mellékes. Általánosságban elmondható, hogy a vízvezeték árok mélységének 80-120 cm között kell lennie (az általánosan használt 16-75 mm átmérőjű csövek esetén). Természetesen több dolog is befolyásolhatja az ideális mélységet, mint a talaj tömörsége, a szükséges hajlítások, a csövek falvastagsága vagy a várható terhelés. Legalább 80 cm-es mélységgel azonban mindenképpen számoljunk, mert efölött a csövek nagy eséllyel még beleesnek a fagyhatárba.

Önállóan, szaktudás és tapasztalat nélkül hozzáfogni egy új vízhálózat kialakításához félelmetes következményekkel járhat. Jó szívvel ezt senkinek sem lehet javasolni, hiszen a szabályok, a technológiák, a szükséges alapanyagok és eszközök ismerete nélkül a precíz tervezés és a minőségi kivitelezés lehetetlen.

Új vízvezeték rendszerek kiépítésénél válassza szakértő kollégánkat. Rövid határidővel tudunk minden vízvezeték szerelési munkát vállalni Pest megyében és Budapest összes kerületében.

A vízvezeték szerelő telefonszáma