Csatorna szerelés, csatorna javítás – kültérben és beltérben
Az otthonunkhoz tartozó szennyvízcsatornára a lehető legritkábban gondolunk. Csak akkor jut eszünkbe, hogy egyáltalán létezik, ha valami probléma támad az egyik lefolyóval. Erre pedig minden esély megvan, hiszen a szennyvízcsatorna nem pihen, naponta számtalanszor használatba vesszük, mikor főzünk, mosunk vagy a fürdőt használjuk. Nagyban hozzájárul a kényelmes élethez, észrevétlenül szolgál ki minket – már amennyiben jól működik. A meghibásodás azonban a csatornát sem kerülheti el, legyen kültéren vagy a házban. A csatornánál gyakran azért van szükség javításra, mert a csővezetéket megfelelő alapozás nélkül építik ki, ezért nem tud tartós maradni. Márpedig jó alap nélkül nem fogja évtizedeken át bírni az idő múlását, megsüllyedhet és megrepedhet tőle a ház fala is.
Ugyanilyen fontos tényező a megfelelő lejtés is, amit sokszor nem sikerül pontosan kivitelezni. Ennek hiányában a szennyvíz haladása akadályba ütközik, hiszen ha túl kicsi a lejtés, a víz pang majd a csövekben, ha túl nagy, akkor túl gyorsan elfolyik és nem tudja kimosni a cső teljes tartalmát, a darabos szennyeződések megragadnak és dugulás alakul ki. A rossz lejtéssel kiépített szennyvízcsatorna dugulása garantált, amit csak bontással és teljes újjáépítéssel lehet javítani. A nem megfelelően elhelyezett vagy gyenge minőségben kivitelezett kötések szintén sok probléma okozói, mivel ha a csövek csatlakozása nem precízen megoldott, előbb utóbb csőtörés fog bekövetkezni.
Kevesen gondolnak a környezeti tényezőkre, mint pl. a közelben lévő fák, bokrok gyökérzetének terjeszkedésére, melyek akadályt nem ismerve törnek át a szennyvízcsatorna csövein is. Erre már a rendszer kiépítésekor érdemes figyelni, régebbi szennyvízcsatorna esetén pedig a csövek belsejének átvizsgálásával deríthetünk fényt azokra a gócpontokra, melyek potenciális veszélyforrásai a dugulásnak.
Ezeken a rizikófaktorokon kívül a csatorna eldugulását okozhatják lerakódott törmelékek, szerves hulladékok, melyek sokszor a háztartási lefolyókból kerülnek a csövekbe. A szennyvízcsatornát nem használhatjuk bármire. Gondoljunk rá úgy, mint egy olyan háztartási kellékre vagy eszközre, amit odafigyeléssel használunk, hogy minél hosszabb legyen az élettartama. A csatorna is kíméletes bánásmódot igényel, ezért a konyhában és a fürdőszobában keletkezett hulladékoknál kétszer is gondoljuk át, vajon helye van-e a csatornában, szeretnénk-e tetemes költségekbe verni magunkat csak azért, mert közelebb volt a lefolyó, mint a szemetes…
Csatorna javítása
A kültéri csatorna meghibásodásoknál a leggyakoribb szerelési módszer a csövek magas nyomással történő átmosása. Ez a professzionális eszköz a tisztítóaknába tereli a szennyeződéseket, törmelékeket, ahonnan már kézi erővel könnyedén el lehet távolítani azokat. Mivel a gép vízzel, illetve gőzzel dolgozik, nem tesz kárt a környezetben, ellentétben az erős vegyszerek használatával. Ha az átmosás nem elegendő ahhoz, hogy a dugulás megszűnjön, a csöveket fel kell tárni és közvetlenül kell elhárítani az akadályt, illetve orvosolni a csőtörést.
Beltérben a problémák legfőbb okozója éppen a csatornák nem megfelelő használata. A tulajdonosok sokszor higiéniai és kozmetikai termékeket, szilárd ételmaradékokat engednek le a lefolyóba, ehhez még hozzáadódik a mosogatószer, tusfürdő, sampon használatából adódó, makacs lerakódások képződése, valamint a zsíros szennyeződések felhalmozódása a csövekben. Mindezt együttvéve nem csoda, ha a csatorna eldugul. Beltéri csatorna szakaszok esetében nehéz a javítást bontás nélkül megoldani. A csatornatisztításhoz lehet ugyan magasnyomású gépet alkalmazni, de beltérben ez elég kockázatos, mert nagy károkat tud okozni. A csatornatisztító spirál, közismert nevén csőgörény lehet ilyenkor a szakember segítségére.
Ha ez nem hoz eredményt, csatornabéleléssel oldhatjuk meg a problémát. Ennek legfőbb előnye, hogy szükségtelenné teszi a falbontást – a tulajdonosok legnagyobb megkönnyebbülésére. Ezzel a módszerrel a csöveket tökéletes állapotban állítják helyre, ráadásul úgy, hogy hosszú időn át nem lesz velük probléma. Ám a csatornabélelés technikáját csakis megfelelő lejtéssel rendelkező szakaszokon szabad alkalmazni, hiszen egy rossz lejtéssel rendelkező csatornában nem lesz képes megelőzni a további dugulásokat. A bélelést csőkamerás vizsgálat előzi meg, melynek során a szakember pontos képet kap a csövek állapotáról. A tartós anyagok használata és a csővégek minőségi kötése révén gyakorlatilag teljesen megújítható a csatorna.
Légbeszívó szelep beépítése, ott ahol nem lett kiépítve a strang szellőző. Ez kis szerkezet sokat segíthet a vákuum és a kellemetlen szagok megszüntetésében.
Régi vasvezeték és új műanyag csatorna összekötése mandzsettával egy pincében.
